Az ember csak test
Aquinói Szent Tamás szerint, minden mozgó mögött kell lennie egy mozgatónak. Mivelhogy a teremtés sora véges, és csak egyedül Isten végtelen, ebből következik, hogy valahol e sor legelején kell lennie egy elsődleges mozgatónak, amely mozdulatlan. Mivel Isten a Teremtő, ebből következik, hogy Isten az első mozgató, Aki mozdulatlan.
Hasonlóképpen, minden született embernek kell legyen szűlője. Mivelhogy a születések sora véges, ebből következik, hogy kell lennie egy első szűlőnek, aki nem született, hanem Isten teremtette. Ezért Éva minden élő anyja (Ter 3:20) Ebből következik, hogy Ádám és Éva ugyanolyan emberi természettel rendelkező személyek voltak, mint mi. Tehát Ádám és Éva nem valami ősi, homo sapiens embercsoportot szimbólizáló fogalmak, hanem valóságos személyek, akik halhatatlan lélekkel és emberi természettel rendelkeztek.
Vajon Ádám és Éva ugyanolyanok voltak mi mi? Ezzel kapcsolatosan egy igen érdekes dolgot mondott nekem egy iskolás gyermek: Hogyan ismerjük fel a mennyországban a sok ember közül, hogy melyik Ádám és Éva? Hát úgy, hogy Ádámnak és Évának nincs köldöke. Érdekes... Ez nem is egy megvetendő gondolat. Hogy miért? Hát azért, mert még a korunk pápái is tettek olyan kijelentéseket, hogy Isten nem varázspálcával teremtette meg az embert...
Mit jelentsen ez? Ez azt jelenti, hogy nem hisszük el a kreacionisták elképzelését, miszerint Isten közvetlenül a porból teremtette volna meg az embert. Márpedig, ha nem közvetlenül a porból teremtette meg Isten az embert, akkor csakis a "fokozatos teremtés" változata marad. Mit jelentsen a "fokozatos teremtés"? Azt, hogy Isten előbb megteremtette az alacsonyabb rendű lényeket, majd azoknak bizonyos egyedeit továbbteremtette, és így fokozatosan megteremtette az egyre magasabb rendű lényeket. Ezt nevezném én "evoluciós teremtésnek"...
Az élőlények nem maguktól evoluáltak a természetes szelekció által, amint azt az evolucionisták állítják, hanem tovább lettek teremtve Isten teremtő szava által. Tudott dolog, hogy az állatok nem képesek kilépni a saját genetikájukból. Ha egy faj kilép a saját genetikai állományának határaiból, akkor az vagy elpusztul, vagy nem képes tovább szaporodni. De ha egy fajnak bizonyos egyede ki kett választva, és egy magasabb rendű, tovább teremtett genetikával született, akkor egy új faj jöhetett létre...
Elképzelhetõnek tartom, hogy Ádám, test szerint, közvetlenül egy homo sapiens féle törzs tagjaként született, de egy új és magasabb rendű genetikával megteremtve. Ez a törzs pedig származhatott, egy vagy több teremtési fokozaton keresztül egy majomtól. De az így megteremtett emberi test, melyből Ádám lett, csakis akkor válhatott valóságos emberré, amikor Isten bele lehelte az Ő lelkét, az élet leheletét. Akkor lett Ádám élő lélekké, amikor Isten képére és hasonlatosságára, teremtett halhatatlan lelket kapott ( Ter 1:26; 2:7). A homo sapiens törzs tagjai viszont, amelyből Ádám születhetett, még nem voltak valóságos emberek, mert csak állati lelkük volt. Tehát végül, meglehet, hogy Darwin evoluciós, "fajok eredete" elméletének van egyfajta valóság tartalma, csakhogy azok nem maguktól jelentek meg az evolució által, hanem Isten fokozatos teremtő műve által...
Ha így nézzük a dolgokat, akkor Ádámnak lehetett köldöke, azonban már Évának nem lehetett, mert őt Isten Ádám oldalbordájából, vagyis csontjából és húsából teremtette. Ez a pillanat a legcsodálatosabb az egész teremtéstörténetben. Ezt a motívumot jelenítették meg az egyik kínai filmben, ahol egy sivatagi ifjú harcos mellé odaszegült egy misztikus nő. Nem tudni honnan való volt ez a nő, de neki nem volt köldöke... Ádám pedig Évának nevezte az asszonyt, mert ő lett minden élő anyja, vagyis minden köldökzsinórral született ember anyja...
A mai Ádám is, vagyis a férfi, erősebb, szőrösebb és durvább, mint a nő. A mai Éva is, vagyis a nő, szőrtelenebb, szebb, mint a férfi, és ugyanakkor valamennyire angyali megjelenésű is... A nő alkata már eltávolodik az állati vonásoktól, és inkább hasonlít az angyalira. Tehát az asszony ideája közelít az angyalihoz...
Képzeljük el: Ádám mély álomban merül egy lapos sziklán. Odamegy hozzá egy angyal és belenyúl a kezével az oldalába. Kiveszi az egyik oldalbordáját, mint egy psychic surger féle műtétnél, ahol talán mágiával majmolják az isteni cselekvést, és leteszi azt egy csupasz sziklára (Ter 2:21). Ott Ádám csontja és húsa elkezd formálódni és növekedni. Így kialakul Éva teste, és amikor elkészül, Isten beleleheli az Ő lelkét. Miután Éva is élő lélekké vált, Isten képére és hasonlatosságara, akkor odavezette Évát Ádámhoz, aki örömében felujjongott: Ez igen! Ez már csont az én csontomból, és hús az én húsomból. Ezért asszonynak nevezem őt...
A mai teológusok talán túl sokat akarnak csakis átvitt értelemben értelmezni a szentírásból. De meglehet, hogy egyszer majd fel kell ocsúdniuk, amint Péter apostol is felocsúdott, amikor kivitte őt az Úr angyala a börtönből az utcára. Ekkor döbbent rá Péter apostol Isten hatalmára... Bizony, sokmindent szó szerint is kell értenünk, mert Istennek minden lehetséges...
(ApCsel 12:10-11) Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: »Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.«
Víz, vér és Lélek
Az eredeti szentség állapotának megértéséhez kulcsfontosságú az, amit a szentírás első soraiban olvashatunk...
(Ter 1:2) A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
A víz elengethetetlen az élet létezéséhez, és ugyanakkor, kezdetben Isten Lelke ott lebegett a vizek fölött. Tehát akkor, az eredeti szentség állapotában, Isten Lelke volt mindenen, ami víz által jött létre. Ez azt jelenti, hogy a teremtett élővilág teljes egységben volt Istennel és az éggel. Úgy képzelhetjük ezt el, hogy Isten trónjától egyésszen a földig, egységes szellemi dimenzió volt. Csak az eredeti bűn elkövetése után szakadt el a föld és annak élővilága Istentől és az égtől. Ezt az elszakadást, később csak Jákób létrája kötötte össze, amelyen Isten angyalai járkáltak le és fel (Ter 28:12). Kezdetben még az egész teremtetés, az ég és a föld, egységesen Isten dicsőségében és világosságában fürödözött. Ebben az eredeti szentségben, különösen az első emberpár, úgy tündököltek az isteni fényben, mint az angyalok. Azt is mondják, hogy az eredeti szentségben a meztelen Ádám és Éva ruházata az isteni dicsőség volt...
Ugyanakkor, az emberi test háromnegyede vízből áll, az ereiben csörgedező vér, életető lélek (MTörv 12:23) és a halhatatlan lelkét éltető és megvilágító Lélek a Szentlélek. Az eredeti szentség állapotában, a vízből való emberi test, a vérben lévő éltető lélek és az ember halhatatlan lelkét betöltő Szentlélek, harmonikus egységben voltak...
Az Éden kertje
Kezdetben a szárazföld egytömbbű lehetett, akár egy sziget a vizek közepén. A levegő megteremtése után pára szállt fel a vízből és bepermetezte a földet. Az egész földön dús növényzet fakadt. A fű selymes volt, nem volt közte semmilyen tövis vagy kóró, és a fák is hatalmasra növekedtek. Erről tanuskodnak a Libanon cédrusai és a kaliforniai seqoia mamutfenyők. De Mamré tölgyese is, meg Móre terebintje is, Josephus szerint olyan idősek voltak, mint maga a világ...
Az akkori világ és az Éden kertje teljesen sík volt, és benne ott folyt lassan az édeni nagy folyó. Éden kerjében a nagy folyó négy ágra szakadt (Ter 2:10): Pison, Gichon, Tigris (Dekkel vagy Hidekkel) és Eufrátesz. Valahol Pison és Gihon között állhatott az Éden kertje, és a Tigris meg az Eufrátesz között az Édentől keletre lévő termékeny föld, ahová aztán az ember kiűzetett az ősi bűn elkövetése után.
Az Éden kertjében két szent fa állt: az élet fája, és a jó meg a rossz tudásának fája. Míg az elsőről ennie kellett az embernek, hogy örökké éljen, addig a másodikról tilos volt ennie. Míg az elsőnek gyümölcse hasonlatos volt az Eucharisztiához, mely életet ad, addig a másodiknak gyümölcse hasonlatos lehetett a mágiához, egyfajta ellen-eucharisztiához, vagy a "pusztító utálatosság"-hoz ( Mt 24:15). A két fa, természetük szerint, valamiképp hasonlatosak lehetettek Krisztus megdicsőült testéhez, Akinek valóságos, tappintható, hús és csont teste volt, Aki enni tudott, de mégis megdicsőült volt, Aki átment a zárt ajtókon, megjelent és eltűnt tetszése szerint (Lk 24:36-42)...
Ádám és Éva teljesen meztelenek voltak, és mégsem szégyelték meztelenségüket. Ezt egyesek azzal magyarázzák, hogy az első emberpár csakis értelmi lény volt, és nem volt bennük semmi érzékiség. Az érzékiség azt jelenti, hogy az ember felfogja a külső világ benyomásait.
Mi a szégyenérzet? Az ember önmagával szemben, vagy a környezetével szemben érzi a szégyenérzetet? Hát a környezetével szemben... Amikor kicsik voltunk, édesanyánk gyakran engedett minket meztelenül homokozni. Aztán úgy négy-ötéves korunk felé, egyszer csak észrevettük játszás közben, hogy meztenek vagyunk, és odaszaladtunk édesanyánkhoz, hogy húzzon már ránk bugyit. A szellemi látásunk és lelki érzésünk ilyen pillanat alatt bekövetkező változása, valamilyen lelki folyamat eredménye... Hirtelen felébred bennünk az érzékiség. Miért? Mert így örököltük lélekben az ősszülőktől az áteredő bűn által. Egyszerre csak azt érezzük, hogy látnak minket és rajtunk a világ szeme...
Szerintem lehetséges, hogy a valóságban a két szent fa gyümölcse valamilyen ehető, de szellemi természetű dolog volt, amely hatással bírt az ember lelkére. Az élet fája a megfeszített Úr Jézus Krisztus előképe, vagyis a szent Eucharisztiáé, míg a tiltott fa a bálványimádás és a mágia előképe, vagyis az önistenítésé...
Hol lehetett az Éden kertje? Egyesek ezt is csak egyfajta szimbólumnak gondolják. Ahogyan Isten megteremtette a világot, és az van, úgy az Éden kertje is valóságosan létezett valahol. Ha pedig volt, akkor itt a földön volt, és annak helye ma is megtalálható a térképen. Az Éden kertje nem olyan volt, mint ma az Isten országa, mely csak az emberi lelkekben van, és nincs rajta a térképen...
Ahoz, hogy ezt megértsük, fel kell idéznünk az eredeti bűn utáni eseményeket. Az eredeti bűn után Isten kiűzte az embert az Éden kertjéből, Édentől keletre, és ezzel megkezdődött az emberiség Istentől elszakadt élete. Az emberiség bölcsője Mezopotámia, a Tigris és az Eufrátesz folyók környéke. Tehát ez az a hely, amely Édentől keletre esik.
Ugyanakkor, Isten megszólította Ábrahámot, és elvezette őt Mezopotamiából arra a földre, amelyet neki adott. Ez Kánaán földje volt. Ábrahámban nyert áldást a föld minden nemzetsége (Ter 28:14). Tehát Ábrahámmal kezdődik el Isten üdvözítő terve, amely által visszavezeti a bűnbe esett embert az elveszített Éden kertjébe, vagyis üdvösséget szerez az ember számára. Ez azt jelenti, hogy Isten, Ábrahám által, visszavezeti az emberiséget az elvesztett Édenbe, ami hely szerint leginkább az ígéret földjén lehetett.
Abban a látogatásban, amikor az Úr meglátogatta két angyalával Ábrahámot Mamré tölgyesénél (Ter 18), Isten felvette Ábrahám által azt az elejtett fonalat, amelyet az ember, az Édenből való kiűzetésekor veszített el. Tehát az Éden kertje részben az ígéret földjén volt, az ókori Júdea és Izrael területén. Isten mindig következetes. Ő mindig ott veszi fel az események fonalát, ahol az elmaradt, és úgy folytatja azokat, ahogyan korábban is akarta...
Ezek után talán jogos feltételezni azt, hogy az élet fája valahol Jeruzsálem szent városánál volt. Azt mondják, hogy az Úr Jézus Szent Keresztje Ádám sírja fölé lett emelve, és az Úr Jézus Szent Vére Ádám koponyáját és csontjait öntözte. Hát bizony, ez logikus... Amikor 960 év után Ádám meghalt, ugyan hová temethették volna őt leginkább? Hát nem oda, ahol korábban az élet fája állt? Hát nem a feltámadás és az örök élet reményében temették oda?...
(Ter 15:18) Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: »Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig...
Kőbe ne üsd a lábad
Az Éden kertjében, az első emberpár, vagyis Ádám és Éva, halhatatlan és sérthetetlen volt. Van, aki azt állítja, hogy az embernek az áteredő bűn előtti eredeti szentség állapotában is meg kellett volna egyszer halnia, hogy Istenhez távózzon az égbe. Ez szerintem butaság... Ha az embernek az eredeti szentség állapotában is meg kellett volna tapasztania a halált, akkor hogyan mondhatta volna neki Isten a tiltó paranccsal kapcsolatosan, hogy "még azon a napon meghalsz"? Nem... Ha az ember nem bukott volna el az eredeti bűn által, akkor nem ismert volna halált, hanem élve dicsőült volna meg, és emelkedett volna fel az égbe, mint Énok is, aki Istennel járt (Ter 5:24), vagy Illés is, akit tüzes szekéren ragadtak el (2Kir2:11), vagy János apostol is, akinek megígérte az Úr Jézus, hogy nem fog meghalni (Jn 21:22-23). Maga az Úr Jézus mondta, hogy bizonyos tanitványai nem ízlelik meg a halált (Mk 9:1)...
(Mt 16:28) Bizony, mondom nektek: vannak néhányan az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.
A másik kérdés az, hogy az első emberpár megsérülhetett volna-e az eredeti szentség állapotában? Pl. belefuladhatott volna-e a folyóba, vagy leeshetett volna-e valamilyen kőről? Stb. Olvashatjuk az evangéliumban, hogy maga a Sátán idézi a kezdeti parancsot, amelyet Isten az Ő angyalainak adott, hogy őrizzék az embert...
(Mt 4:6) Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Tehát szerintem az első emberpár nem sérülhetett meg: nem üthette meg magát, nem vághatta meg magát, nem fuladhatott folyóba, sem valamilyen állat nem okozhatott nekik sérülést. Nem ismerte a fájdalmat és a könnyet, mert a "Virrasztók" (értsd "vigyázó angyalok", lásd Énok könyve) egy pillanatig sem engedték, hogy valami árthasson nekik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése